Kiss László (író)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Ker0 (vitalap | szerkesztései) 2017. szeptember 15., 15:28-kor történt szerkesztése után volt.
Kiss László portréja, készítette Such Tamás

Író, szerkesztő, magyar-történelem szakos középiskolai tanár

Tartalomjegyzék

Élete

Kiss László 1976. július 21-én született Gyulán. Első könyve 2003-ban jelent meg Szindbád nem haza megy címmel a Tiszatáj Alapítvány gondozásában. A Bárka folyóirat szerkesztője. Jelenleg szülővárosában, Gyulán él, az Erkel Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára. Széppróza mellett megjelent egy irodalmi kritikákat tartalmazó kötete és egy életrajzi regénye Farkas Zoltánról, a mezőkovácsházi Ektomorf metal zenekar énekeséről. A Körös Irodalmi Társaság tagja, szerepelt a 2009-es KörKörös antológiában, több alkalommal a Körképben és az Év novelláiban. Írásai megjelentek angol, német, olasz, román és szerb nyelven. 2010-ben és 2015-ben részt vett a Kikinda Short nemzetközi rövidpróza-fesztiválon Szerbiában.

Könyvei


Díjai


Források


Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök