Kállai Júlia (1947–2014)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2018. október 30., 09:35-kor történt szerkesztése után volt.

Festő- és grafikusművész

Tartalomjegyzék

Élete

Békésen született 1947. augusztus 19-én.

Tanulmányait szülővárosában kezdte az 1. számú Általános Iskolában, később a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában, grafika szakon folytatta. Rajzolni Tóth Sándor szobrászművésztől tanult. 1966-tól a budapesti Iparművészeti Főiskola grafika szakára járt. Tanárai voltak: Ernyei Sándor, Finta József, Szántó Tibor, Haiman György, Háromszéki Pál és Kass János. Tőlük olyan szakmai alapokat sajátított el, melyekhez hű maradt élete végéig. 1971-től tagja volt a Művészeti Alapnak (MAOE), két évig az alap ösztöndíjasaként dolgozott. Különböző művészeti csoportokban vállalt aktív szerepet: a „Műhely-Békéscsaba” csapatában, a Fiatal Alkotók Körében, a Kohán Műhelyben illetve alapító és vezetőségi tagja volt a Békéstáji Művészeti Társaságnak.

2014. szeptember 6-án hunyt el hosszú betegség után.

Munkássága

1971-ben a frissen átadott KNER Nyomda grafikustervezője lett, később a Dürer Nyomdában könyveket tervezett. 1980-ban, a két nyomda egyesülése után, újra a KNER Nyomda dolgozója lett és itt az alkalmazott grafika szinte minden területén tevékenykedett. Tervezett könyvet, katalógust, csomagolóanyagot hazánkba, továbbá Romániába, Szlovákiába, Ukrajnába, Oroszországba, Szerbiába, Németországba, Japánba, Ausztriába és Monacóba. 1993-tól önállóan dolgozott. Munkájához elsajátította a számítógépes képszerkesztés tudományát. Új színt hozott életébe a fotózás.

A Kner Nyomda átalakulása után művésztanári feladatokat látott el a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában, valamint a Szent-Györgyi Albert Művészeti Szakközépiskolában.

1996-ban zsűritag volt a Kner Nyomda által meghirdetett nemzetközi tipoplakát-pályázaton Szántó Tibor Kossuth-díjas tipográfus művész, Virágvölgyi Péter, az Iparművészeti Főiskola tanszékvezetője, Faragó István és Miklósi Imre tipográfusok mellett.

Kállai Júlia tervezte a 2003-ban Békéscsabán megnyílt Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria teljes arculati megjelenését. Még ugyanebben az évben írt a Bárka folyóiratba Nyomdai sikertörténet a „prérin” címmel, a Tevan Nyomda 100. évfordulójára készült emlékkötet kapcsán. 2005-ben a Békés Megyei Hírlap gyerekeknek szóló rajzversenyén a zsűri elnöki tisztségét töltötte be.

A Marzek Kner Packaging Kft. pályázatot írt ki 2012-ben az iroda- és üzemépületük külső és belső rekonstrukciójára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem iparművész szakos hallgatói számára. Ebben a projektben a bíráló bizottságban dolgozott, amely a győztes pályamunkát választotta ki a beérkezett tervek közül. Az épület felfrissített arculata azóta is meghatározó eleme Békéscsabának.

Válogatott könyv- és kiadványtervei, egyéb munkái

Válogatott kiállításai

Egyéni

Csoportos

Díjai, kitüntetések

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök