Haan Lajos (1818–1891)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Annacska (vitalap | szerkesztései) 2014. január 22., 18:09-kor történt szerkesztése után volt.

evangélikus lelkész, tanító, történetíró


Tartalomjegyzék

Életrajza

Sámsonházán (Nógrád megye) született 1818. augusztus 13-án, Haan János lelkész és Petényi Judit gyermekeként. Testvérei Haan Antal, festő és Haan Vilmos, ügyvéd. Alig egyhónapos volt, amikor édesapja lelkészi hivatása miatt az egész család Békéscsabára költözött. Elemi iskolai tanulmányait Csabán, a gimnáziumot pedig Mezőberényben végezte el. Bölcseleti és teológiai ismereteit a jó hírű eperjesi kollégiumban kezdte el gyűjteni 1834-ben. Már ekkor is foglalkoztatta a magyar-nemzetiségi kapcsolat: a magyar-szlovák önképzőkörnek előbb könyvtárnoka, majd alelnöke lett.

1841 szeptemberében Németországba utazik, hogy befejezze teológiai tanulmányait, ám a Jénában, majd Berlinben töltött egy-egy félév után hazaindult társaival. Hazatérte után, 1842 novemberében tanítói állást vállalt Csabán, egy, az evangélikus egyház által létesített „felsőbb magyar iskolában”, ahol már kizárólag magyarul oktatta tótul beszélő diákjait. Ugyanebben az évben édesapja mellé segédlelkésszé választották, egy évvel később pedig Selmecbányán 1843. június 6-án lelkésszé szentelték. Az 1848-49-es szabadságharc idején három hétig tábori lelkészként, saját feljegyzései szerint főhadnagyi rangban szolgált Becskereken. 1849 áprilisától hat éven át Nagylakon volt önálló lelkész, majd 1855-ben átvette édesapja helyét Békéscsabán, s ott is szolgált haláláig.

1858-ban az észtországi Tudós Társaság, 1867-ben a Magyar Történelmi Társulat, 1877. május 24-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választotta.

Halála 1891-ben, Békéscsabán következett be.

Munkássága

Tanítói pálya

A "felsőbb magyar iskola" 1842-es létrejötte mérföldkőnek számított Békéscsaba életében. Az iskola szellemének megfelelően Haan Lajos tevékenysége is azt a célt szolgálta, hogy minél több szlovák (tót) ajkú lakosnak meg legyen a lehetősége magyarul tanulni.

Saját elmondása szerint következetes, inkább dorgáló, mintsem büntető tanító volt, komolyan vette hivatását, s mindent megtett, hogy emeljen valamit az oktatás színvonalán. Naplójában leírta, hogy egy-két év után diákjai már tökéletesen beszéltek és írtak magyarul.

Lelkészi hivatás

Érdeklődése a lelkészi hivatás s az ahhoz kötődő világ iránt már gyermekkorában elkezdődött. 1845. november 9-én az Evangélikus Nagytemplomban az ótemplom fennállásának századik évfordulója alkalmából Haan-t megbízták ugyanazon prédikáció előadásával, amelyet száz évvel azelőtt Tessedik Sámuel is elmondott. Önálló lelkészi pályája Nagylakon kezdődött 1849-ben. Békéscsabára 1855-ben tért vissza: apja halála után ugyanis őt választották a helyére lelkésznek. Csakúgy, mint a tanítói hivatást, lelkészi teendőit is igen komolyan vette. Foglalkozott minden, a várost érintő akár kulturális, gazdasági, egészségügyi vagy politikai kérdéssel, segítő kezet nyújtott az arra rászorulóknak. Kevés szabadidejét kutatásra, írásra fordította.

Csabai lelkészségének 25. évfordulója alkalmából, 1881-ben Ferenc József lovagrenddel jutalmazta.

Történetírás

Tanítóként adatgyűjtésbe és rendszerezésbe kezdett Csaba történetét illetően, művét pedig 1845-ben nemcsak magyarul, de szlovákul is kiadták a presbitérium megbízásából B-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról címmel. Munkájában részletesen beszámolt a város kialakulásáról, helyrajzáról és gazdasági helyzetéről, de jellemezte annak néprajzát s lakóinak szokásait is. 1870-ben elkészült Békés vármegye hajdana című, két kötetes alkotása, 1878-ban pedig Dürer Albert nevéről és származásáról szóló kutatása Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről címmel. 1885-ben megbízták Békés megye történetének megírásával. Művét, bár még halála előtt elkészült, végül nem adták ki, kézirata azonban megtalálható a Békés Megyei Levéltárban. Haan nemcsak helytörténeti szempontból jelentős: egész életében szem előtt tartotta magyar és szlovák békés együttélését, tevékenységei mögött ez a törekvés is fellelhető.

Emlékezete

Békéscsabán utcát és teret neveztek róla, a szoborsétányon pedig 1975 óta megtekinthető Kiss Kovács Gyula Haan Lajosról készült mellszobra. Emlékét tábla is őrzi az egykori szülőháza helyén álló parókián.

Művei

Lásd még

Evangélikus Kistemplom (Békéscsaba)

Forrás

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök