Gyöngyösi János (1893–1951)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2015. február 25., 14:23-kor történt szerkesztése után volt.

könyvkereskedő, publicista, külügyminiszter

Rokyca-n (Csehország) született 1893. május 3-án. Apja állami tisztviselő volt. Szüleit néhány esztendős korában elvesztette; neveltetéséről nagybátyja, a csabai Gyöngyösi Gusztáv zenetanár gondoskodott.

Középiskoláit Aradon és Békéscsabán, az egyetem bölcsészeti fakultását Budapesten végezte. 1920-ban bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelet szerzett.

Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített. Az olasz hadifogságból 1919 szeptemberében került vissza Békéscsabára, ahol francia írókat fordított a Tevan Könyvkiadó részére. 1920-tól 1921-ig volt az Est című lap újságírója Budapesten. 1921-től Békéscsabán a liberális Békésmegyei Közlöny című napilap felelős-, majd főszerkesztője lett, mellette a békéscsabai Kereskedelmi Csarnok főtitkára volt. Tagja volt Békéscsaba város képviselő-testületének, a városi Múzeumi és Színügyi Bizottságnak és Békésvármegye Törvényhatósági Bizottságának. Az Aurora Kör irodalmi szakosztályának is vezetője volt. 1921-ben Békéscsabán könyv-, papír-és zeneműkereskedést nyitott.

1930-ban megszervezte a Békés vármegyei ellenzéki blokkot. 1929-ben belépett a Független Kisgazda Pártba; 1939-től tagja lett a párt Központi Végrehajtó Bizottságának. Az 1937-ben általa indított és szerkesztett Békéscsabai Népújság egy demokratikus koalíciós ellenzéki lap szerepét is betöltötte. Bátor és tényekkel alátámasztott cikkei miatt számos sajtópert indítottak ellene.

1944. október 6-a után az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságának tagjává választották. Az Ideiglenes Kormány, majd a Tildy és a Nagy Ferenc kormány külügyminisztere volt 1944. december 22-től 1947. május 30-ig. 1945. január 20-án Moszkvában, mint a Magyar Fegyverszüneti Bizottság vezetője, aláírta a fegyverszüneti szerződést, majd az 1946. évi párizsi békekonferencián a magyar delegáció elnökeként a párizsi békeszerződést. 1947-től 1951-ig, haláláig a Pénzintézeti Központ elnökeként tevékenykedett.

Budapesten halt meg 1951. október 29-én. 1990. március 18-án egykori lakóháza, a Szent István tér 9. számú ház falán emléktáblát avattak tiszteletére.-

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök