Dedinszky Gyula (1905–1994)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 4., 18:11-kor történt szerkesztése után volt.

evangélikus lelkész, helytörténész, néprajzkutató

Tartalomjegyzék

Élete

A Bács-Bodrog megyei, szlovák lakosú Dunagáloson született 1905. március 24- én. Apja, Dedinszky János, evangélikus lelkész, anyja Stollmann Anna. A Felvidékről származó családban hat generáción át, 200 évre visszamenőleg mindig volt evangélikus lelkész. Édesapja harminc éven át volt Dunagálos lelkipásztora. Dedinszky Gyulát szülei tudatosan nevelték a kétnyelvűségre - édesanyja szlovákul, édesapja magyarul beszélt gyermekeivel. Dedinszky Gyula 1931-ben vette feleségül Veres Margitot, házasságukból két gyermek született, Gyula és Tamás.

Szülőfalujából három elemi elvégzése után a közeli Újverbászra küldte az apja, hogy németül is megtanuljon. A gimnázium első évét is itt végezte, majd Békéscsabára került, ahol 1923-ban érettségizett a Rudolf Gimnáziumban. Tanulmányait a Pécsi Egyetem soproni teológiai fakultásán folytatta. Tanára volt Pröhle Károly, valamint az eperjesi teológiáról Sopronba került Deák János. 1927-ben első magyar teológusként egy évet a helsinki egyetem teológiai szakán töltött.

Lelkésszé szentelése után 1928-ban Kiskőrösre került segédlelkésznek a kétnyelvű (magyar-szlovák) gyülekezethez. Egy év múlva fél évet Ipolyvecen, majd újabb fél évet Szarvason szolgált. 1931-ben visszahívták Kiskőrösre, ahol lelkésszé választották. 1942-ben hívták Békéscsabára, miután a város két lelkészt (Szeberényi Lajos Zsigmond és Szeberényi Gusztáv) vesztett el rövid időn belül. Itt lelkészi munkáját jól felkészülten, nagy odaadással végezte, látogatta a híveket, gyakran egész heteket töltött tanyákon . Csabán a gyülekezet kétnyelvű volt, szlovák nyelvű istentisztelet minden nap volt, magyar nyelvű hetente egyszer. Tehetségére hamarosan felfigyeltek, s a bányai egyházkerület lelkészi főjegyzőnek, valamint országos aljegyzőnek választotta.

Az 1947-es magyar-szlovák lakosságcsere komoly csapást jelentett Békéscsaba számára, 7000 szlovák hagyta el a várost. A városban maradt szlovákok lemondtak az anyanyelvű oktatásról és istentiszteletről.

1948 után egyre erősebb politikai nyomás nehezedett rá. Hatalmi nyomásra hamarosan minden egyházi tisztségétől megfosztották azzal az indokkal, hogy zavarja az egyház és az állam közötti jó viszony kialakulását. Fél évre a gyülekezeti munkától is eltiltották. Alelnöki tisztséget töltött be a Magyarországi Evangélikus Lelkészegyházban, a 2. világháború után megfosztották hivatalaitól. Háttérbe szorított lelkészként szolgálhatott nyugdíjaztatásáig, 1972-ig.

A mellőzés éveiben helytörténeti és néprajzi kutatásokkal kezdett foglalkozni. Dolgozott könyvtárakban, a békéscsabai evangélikus szaklevéltárban, beszéltette idős híveit, figyelemmel kísérte azok életét, szokásait. Rövidesen nem akadt ember a városban, aki többet tudott volna Békéscsaba múltjáról, népének származásáról, nyelvéről, szokásairól, mint ő. Ismereteit számos kéziratban rögzítette, melyekből néhány önálló kötetben is megjelent. Publikációjának egy része egyházi és helyi lapokban látott napvilágot. Munkáival rendszeres és eredményes résztvevője volt a megyei és országos néprajzi pályázatoknak. Minden érdekelte, ami összefüggött a csabaiak hétköznapjaival, ünnepnapjaival. Tanulmányt írt Csaba nemzetiségi történetéről, a csabai tanyavilágról, az ottani népéletről, a paraszti munkaeszközökről, a helyi szlovákok történetéről, Stark Adolf munkásságáról. A szlovák betű útja Békéscsabán című művében elemzi a városban szlovák nyelven megjelent dokumentumokat a tankönyvektől az egyházi kiadványokon át a parasztírók és mások munkájáig. Feldolgozta a város szociális és kulturális történetét, írt a "Cabiansky Kalendár" jelentőségéről, összegyűjtötte a csabai anekdotákat és vidám történeteket. Németül, finnül, szlovákul beszélt és írt is. Zahorán György, a békéscsabai evangélikus egyház presbitere a Haán Lajos 20. századi méltó utódjának tartotta. A publikálások mellett adománnyal támogatta a Harangszót, az Országos Luther-Szövetség hivatalos lapját.

1978-ban részt vett a finnországi egyetem – ahol teológiai tanulmányokat folytatott - fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyen.

1994. május 22-én hunyt el Békéscsabán 90 éves korában. Május 28-án, szombaton a Felsővégi (Berényi úti) evangélikus temetőben helyezték végső nyugalomba.

Díjak, kitüntetések

Emlékezete

Művei

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök