Csabai Garabonciás Napok

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Jzoltan (vitalap | szerkesztései) 2021. március 31., 09:40-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A Csabai Garabonciás Napok Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő középiskolás fesztiválja, melyet 1992-től minden év októberében megrendeznek Békéscsabán.

Tartalomjegyzék

Története

Versmondó verseny a megyei könyvtárban (2003)

A Garabonciás Napok ötletgazdája Fodor József, az Ifjúsági Ház kulturális szervezője volt, aki a rendszerváltás előttiekhez hasonló diákeseményt kívánt létrehozni. A rendezvény névadója Szente Béla, az Ifjúsági Ház igazgatója volt. A szórakoztató programok, koncertek, bemutatók mellett iskolánként egy-egy jelölt elindulhat és kampányolhat a diákpolgármester-választáson.

Az első Garabonciás Napokat 1992. október 12. és 16. között rendezték meg, melyet a Tevan Andor Gimnázium nyert. Az első – és ezidáig egyetlen női – diákpolgármester Zsila Edit lett, aki egy napra megkapta a város kulcsát Pap János polgármestertől. Az 1993-as Garabonciás Napok győztese, Köles Márk diákpolgármesterként két napra vette át a polgármesteri feladatokat. Az ideiglenes városvezető az alpolgármesterekkel állampolgári eskün vett részt, illetve a diákélet javításáról is tárgyalt. 1994-től a rendezvény szervezését a Csabai Garabonciás Alapítvány végzi. Az 1994-ben megválasztott alpolgármesterek, Vozár János diákpolgármester vezetésével pénteken 12 órakor a középiskolák bezárásával véget vetettek az aznapi tanításnak. Emellett kezdeményezték egy városi diákönkormányzat megszervezését is. 1995-től nagyobb szerepet kapott a versenyben a jelöltek kampánya, amelyet zsűri értékelt. Az 1996-os V. Csabai Garabonciás Napokon lehetett először szavazatokat leadni a jelöltekre.

1999-ben alakították ki először a Garaboncityt, ahol az iskolák különféle objektumokat (pl. iskola, templom, uszoda, mozi, vasútállomás) építhettek fel a Csaba Center területén. A diákváros seriffje Fodor József volt. Az ezt megelőző években a sétálóutcán alakíthatták ki „otthonukat” a diákok. A 2003-as kiírásban a Békés Megyei Könyvtár és az Ifiház közötti terület adott otthont a Garaboncitynek. 2005-ben labdajátékokkal bővült a program: kispályás foci, röplabda és kosárlabda is szerepelt a versenyszámok között. 2006-tól a háromtagú zsűri tagjai: Baji Miklós Zoltán, Boldog Gusztáv és Ván Hajnalka. A 17. Garabonciás Napokon az elmúlt évekhez kapcsolódó ereklyék összegyűjtése is a feladatok között volt. 2009-ben az elmúlt 18 évre visszaemlékező kiállítással és archív felvételekkel kellett készülniük az iskoláknak, az „érettségi bankettre” pedig minden korábbi garabonciás diák meghívót kapott.

A 2012-es kiírás során a fáklyás felvonulás – a rendezvény története során első alkalommal – elmaradt, a Garaboncity helyett a Korzó téren állíthattak standokat a versenyzők. 2013-ban a Csabagyöngye Kulturális Központban és a Szent István téren zajlott az esemény, melyet diákművészeti és sportolimpia-jellegűre terveztek, a diákpolgármestert az iskolánként delegált 30–30 elektor választotta meg. A jubileumi 25. Garabonciás Napokat – a legelső alkalomhoz hasonlóan – október közepén rendezték meg, a Garaboncityt a Békés Megyei Könyvtár melletti Derkovits sori kisligetnél helyezték el. 2017-ben a Szent István Egyetem (SZIE) campusa együttműködést kötött a Magyar Garabonciás Alapítvánnyal: a középiskolás vetélkedő valamennyi eseményének a SZIE Agrár- és Gazdaságtudományi Karának területei, illetve sportcsarnoka adott otthont.

2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg a Garabonciás Napokat. Kádár Kende, a 2019-ben megválasztott diákpolgármester a következő rendezvényig megtarthatta tisztségét.

GaraOvi

A 2016-os Garabonciás Napok során az óvodások is szerephez jutottak.

A középiskoláknak egy-egy óvodában kellett valamilyen programot, ötletet megvalósítaniuk. A Belvárosi Gimnázium és a Vízmű tanulói facsemetét ültettek, a Közgések karácsonyi eseményt szerveztek, a Kerisek kerítést hoztak rendbe, a Szegyások bevirágosították egy intézmény udvarát, a Gészisek mezítlábas ösvényt alakítottak ki, az Evangélikus Gimnázium és az Andrássy Gimnázium középiskolásai pedig farsangi programot rendeztek.

A Csabai Garabonciás Napok eddigi helyezettjei

#év1. helyezett (diákpolgármester)Iskola2. helyezett: alpolgármester (iskola)3. helyezett: alpolgármester (iskola)
1.1992Zsila EditTevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola és GimnáziumMiklya György (Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola)Nagy Gábor (Rózsa Ferenc Gimnázium)
2.1993Köles MárkSzéchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi SzakközépiskolaCsarnai Marianna (Ruhaipari Szakközépiskola)Géczi Rudolf (Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola)
3.1994Vozár JánosGépészeti és Számítástechnikai SzakközépiskolaGaras Mihály (Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola)Varga Zoltán (Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola)
4.1995Kovács KrisztiánSzéchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi SzakközépiskolaKovács Csaba (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)Salamon Anikó (Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola)
5.1996Vári JánosKemény Gábor Műszaki SzakközépiskolaLőrincz Ágnes (Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola és Gimnázium)Túróczy Zoltán (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)
6.1997Sinkó PéterTevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari SzakközépiskolaVanger Mária (Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola)Szente Vajk (Rózsa Ferenc Gimnázium)
7.1998Miskolczi NorbertBékéscsabai Belvárosi GimnáziumKeresztesi László (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)Farkas Kristóf (Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola) és Hurguly Attila (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)
8.1999Kalmár ÁkosRózsa Ferenc Gimnázium (Belvárosi Gimnázium támogatásával)Szenteczki Péter (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)Botyánszki Bence (Tevan Andor Gimnázium)
9.2000Kindel CsabaKereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző IskolaBuzás József (Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)Ricza Lajos (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépsikola)
10.2001Benkó GyörgyBelvárosi GimnáziumPluhár Attila (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)Gulácsi Tamás (Evangélikus Gimnázium)
11.2002Zsiga ZsoltGépészeti és Számítástechnikai SzakközépiskolaMarosi Viktor (Evangélikus Gimnázium)Varga Renáta (Rózsa Ferenc Gimnázium)
12.2003Dávid MátéKereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző IskolaDila Gábor (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola)Zolnai Richárd (Rózsa Ferenc Gimnázium)
13.2004Szász TamásEvangélikus GimnáziumSebestyén Tamás (Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)Szabó Emese (Rózsa Ferenc Gimnázium)
14.2005Bagdi ÁronRózsa Ferenc GimnáziumPapp Bálint (Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)Molnár Szabolcs (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)
15.2006Csibor MártonBelvárosi Általános Iskola és GimnáziumFöldesi István (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)Gál Máté (Rózsa Ferenc Gimnázium)
16.2007Petrovszki CsabaSzéchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági SzakközépiskolaEgri Sándor (Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola)Kelemen Sándor Márk (Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)
17.2008Bodóczi IstvánKereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző IskolaSzente Áron (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)Szarvas Mátyás (Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola)
18.2009Bogdány TamásBékéscsabai Evangélikus GimnáziumSangala Félicie (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola)Knyihár Mihály (Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola)
19.2010Szabó ÁbrahámAndrássy Gyula Gimnázium és KollégiumCsordás Ákos (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)Kiss Gergely (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola)
20.2011Székely ÁdámBelvárosi Általános Iskola és GimnáziumPangert Roland (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)Vörös Viktor (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola)
21.2012Szász MilánSzéchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági SzakközépiskolaDézsi Áron (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)Csizmadia Szonja (Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola)
22.2013Török PéterVásárhelyi Pál Műszaki SzakközépiskolaPauló Zoltán (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)Csibor Balázs (Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)
23.2014Kató KornélAndrássy Gyula Gimnázium és KollégiumKoszecz Kristóf (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)Óré Dániel (Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium)
24.2015Csuvarszki CsanádBelvárosi Általános Iskola és GimnáziumCsepregi András (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola)R. Nagy Valentin (Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola)
25.2016Gombos TamásSzéchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és KollégiumTóth Gergő (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium)Illés Gyula (Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola)
26.2017Arbel DánielBelvárosi Általános Iskola és GimnáziumFazekas Zsolt (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)Harangozó István (BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma)
27.2018Balog MihályBSZC-Vásárhelyi Pál Szakközépiskolája és KollégiumaPál Kitti (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)Gyebnár Dániel (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégium)
28.2019Kádár KendeBelvárosi Általános Iskola és GimnáziumZámbó Szilárd (BSZC-Vásárhelyi Pál Szakközépiskolája és Kollégiuma)Pálfi Sándor (BSZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök