Csabai-Wagner József (1888–1967)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Ker0 (vitalap | szerkesztései) 2017. október 4., 01:11-kor történt szerkesztése után volt.
Csabai Wagner József, Forrás: FORTEPAN

festőművész

Tartalomjegyzék

Élete

1888. május 27-én Mezőberényben született. Békéscsabához való kötődése élete végéig megmaradt, a Csabai előnevet Budapestre költözésétől használta.

Csabai Wagner József, Forrás: FORTEPAN

A középiskolát Békéscsabán és Kolozsváron végezte, egyetemi végzettséget a budapesti Királyi József Műegyetemen szerzett. Építésznek tanult, de már az 1910-es évek végén sokat rajzolt és festett Békéscsabán és környékén. Az 1920-as évek elejétől érdeklődése középpontjába a festészet került. Tehetségét jutalmazva 1920-ban megkapta a Békéscsaba városi díjat. 1920 és 1922 között folytatta tanulmányait a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, ahol Balló Ede tanítványa volt. Visszatérve Békéscsabára a múzeum épületében dolgozott Gyoroki Gyurkó Pál festőművész társaságában. A 20-as évek végétől Budapesten élt, ahonnan gyakran látogatott Békéscsabára és több kiállításon mutatta be műveit. A 2. Világháború után Mezőtúrra költözött, felesége, Dobos Rozália szülővárosába. 1967. június 6-án Mezőtúron hunyt el. Egy évvel halálát követően a múzeumban nyílt kiállítás képeiből. Alkotásait többek között a debreceni Déri Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Munkácsy Mihály Múzeum őrzi, de megtalálhatóak munkái számos hazai és külföldi magángyűjteményben is.

Munkássága

Építészet

Apja pályáját folytatva, építészként kezdett dolgozni. Békéscsabán több középület építéstörténetének egyes fejezete köthető a nevéhez. 1909-ben tervei és kivitelezése alapján készült el a Fiume szálloda átalakítása, amely ekkor az udvar felé egy földszintes étteremmel bővült. 1912 őszén Spiegel Frigyes és Englerth Károly építészek tervei szerint, az ő kivitelezésében készült el a Vigarda (Jókai színház) 1913-ra. A Békés Megyei Gazdasági Egyesület az új székházát az akkori Ferenc József téren (Szabadság tér) alakította ki. A volt Zsilinszky Mihály-féle ház (Fegyveres Erők Klubja) emeletesre építésének tervei szintén neki köszönhetők. A Fiume szállóval szemben lévő telken, 1918-19 körül, az I. világháború befejezését követően a Kereskedelmi Bank székházát tervezte. Ez az épület ma már nincs meg. A csabai református templomot szintén ő tervezte, melyet 1912. december 12-én Balthazár Dezső püspök szentelt fel. A talán legnagyobb figyelmet kapott csabai épülete a Közművelődés háza (Munkácsy Mihály Múzeum), melynek tervezésére Áchim Gusztáv főmérnökkel közösen kapott megbízást 1907-ben, majd építésvezetőként a kivitelezésben is részt vett.

Képzőművészet

A város művészetének tendenciáit ekkor elsősorban a Munkácsy-hagyomány, másodsorban a nagybányaiak öröksége és a szolnokiak hatása, de leghatározottabban a kialakulóban lévő polgárság "provinciális-konzervatív" ízlése határozta meg. Ezek a tényezők irányították a művészek témaválasztását. Megrendelésre elsősorban portrékat festettek. A másik kedvelt műfaj a tájkép volt, amelynek legkiemelkedőbb művésze ekkor Békéscsabán Csabai-Wágner. Sikereinek bizonyítékai a kiállítások, melyeket a múzeumban és csabai lakásán rendezett. 1925. novemberében a műtermi kiállítását Kovacsics Dezső főispán is megtekintette. 1927. május 8. és 15. között a debreceni városháza közgyűlési termében állították ki képeit. A tárlatot a város kultúrtanácsnoka nyitotta meg. 1927. október 23-án kiállítás nyílt egy csabai műteremben, melyet dr. Korniss Géza kultúrtanácsnok és az Aurora Kör elnöke nyitott meg. Az Alföldi Művészek Egyesülete szegedi kiállításán is a kiállítók között volt Gajdácsné Borbély Gizella, Jankay Deutch Tibor és Sass Árpád mellett 1928. júniusában. Wagner pasztelljeinek érzelmekben gazdag színeit és tájait emelte ki a kritika.

1929-től minden évben bemutatkozott a helyi gyűjteményes tárlatokon. Járt Itáliában, sikeres kiállításai voltak a fővárosban (1930-ban a Nemzeti Szalonban, 1932-ben az Ernst Múzeumban), továbbá 1932-ben szerepelt a velencei biennálén is. Még ebben az évben elkészítette Ambrus Sándor főispán arcképét Békés vármegye arcképcsarnoka számára. Az olajfestmény 1931 és 1932 között készült el. A leleplezésére 1932. szeptember 29-én került sor a vármegye közgyűlési termében. 1935. március 3-án reprezentatív kiállítás nyílt alkotásaiból a Kultúrpalotában, ahol több festményét meg is vásárolták a csabaiak. Az 1930-as évektől Budapesten és külföldön (elsősorban Hollandiában) is nagy népszerűségnek örvendett, évente több száz képét vitték külföldre. Festményeit a gazdasági nehézségek ellenére is előszeretettel vásárolták (történet eladás Sanghaiba is). Sikerének titka az lehetett, hogy „Wagnernek sikerült megtalálni azt a harmóniát a színek és a vonalak világában, amire a mai nyugtalan embernek szüksége van”. Művészetének szinte egyetlen témája a természet szépsége. Műveit - melyek többségükben pasztellek, rajzok - derűs hangvétel, élénk színvilág, harmonikus kompozíció jellemzi. 1938. május 22. és 29. között újabb kiállítása nyílt a Kultúrpalotában. 1943-ban harmadik csabaiként – Vidovszky Béla és Mazán László után – megkapta a Halmos Izidor-életképdíjat. A II. világháború alatt kapcsolata Békéscsabával átmenetileg megszakadt, de már 1945-ben újra szerepelt a békéscsabai képzőművészek tárlatán. Ezután családi és baráti látogatásokra és kiállításokra tért csak vissza.

Az 1940-es évek végén Mezőtúrra költözött. Itt alkotómunkája mellett tanárként is tevékenykedett a mezőgazdasági technikumban és a Városi Művelődési Otthon képzőművészeti körében. Meghatározó szerepe volt a város és a megye képzőművészeti életének szervezésében, de tevékenysége kiterjedt a helyi néprajzi gyűjtésre is. 1951-től a mezőtúri Képzőművészeti Kör vezetője lett. 1958-ban a Tiszántúli Képzőművészeti II. Vándorkiállításon vett részt. 1965-ben a gyomai presszóban 15 darab alkotását - melyek között találunk szénrajzokat, tusrajzokat, pasztellképeket, monotypiákat és temperákat - állították ki. (Csendes öböl - monotypia, Hagymaszedők – monotypia, Túri utca - tusrajz). Ugyanebben az évben a múzeumi hónap keretében festményeit október 3. és 24. között kiállították a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlatvezetői feladatokat Mokos József festőművész látta el.

Egyéni kiállításai

Válogatott csoportos kiállításai

Emlékezete

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök