Békéscsabai RSE

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
a (képgaléria létrehozása)
a (2018-2019-es szezon)
(5 közbeeső változat nincs mutatva)
8. sor: 8. sor:
'''[[2000]]. [[augusztus 12.|augusztus 12-én]]''' egykori sportolók közreműködésével '''megalakult a Békéscsabai Röplabda Egyesület'''. Az alapítók az NB II-es indulást célozták meg, '''az elnöki tisztséget Molnár László viselte, a csapat edzője Kormos Mihály''', a Szent László Utcai Általános Iskola tanára lett. A frissen alapított klub a sorsolás napján adta le jelentkezését, így egyetlen Békés megyei csapatként a Békéscsabai RE elindulhatott az NB II-es női bajnokság Keleti csoportjában. A szezon végén a felnőtt csapat a hatodik helyen végzett a nyolccsapatos mezőnyben. A játékosok munkahelyi és iskolai elfoglaltságai miatt a csapat nem tudott olyan eredményeket elérni, mint a 2000-es évek előtt az NB I-es osztályban. A vezetés új célt fogalmazott meg: fő feladatnak az utánpótlás-képzést tekintette, a korábbi játékosokból edzők lettek, a szakmai irányítást pedig a Szegedről érkező Nagy Attila vette át. Az első két idény után a BRSE nem is nevezett be a felnőtt bajnokságba.
'''[[2000]]. [[augusztus 12.|augusztus 12-én]]''' egykori sportolók közreműködésével '''megalakult a Békéscsabai Röplabda Egyesület'''. Az alapítók az NB II-es indulást célozták meg, '''az elnöki tisztséget Molnár László viselte, a csapat edzője Kormos Mihály''', a Szent László Utcai Általános Iskola tanára lett. A frissen alapított klub a sorsolás napján adta le jelentkezését, így egyetlen Békés megyei csapatként a Békéscsabai RE elindulhatott az NB II-es női bajnokság Keleti csoportjában. A szezon végén a felnőtt csapat a hatodik helyen végzett a nyolccsapatos mezőnyben. A játékosok munkahelyi és iskolai elfoglaltságai miatt a csapat nem tudott olyan eredményeket elérni, mint a 2000-es évek előtt az NB I-es osztályban. A vezetés új célt fogalmazott meg: fő feladatnak az utánpótlás-képzést tekintette, a korábbi játékosokból edzők lettek, a szakmai irányítást pedig a Szegedről érkező Nagy Attila vette át. Az első két idény után a BRSE nem is nevezett be a felnőtt bajnokságba.
-
[[2004]] márciusában '''az utánpótláscsapat''' a Szeged Kupa döntőjébe jutott, ahol bár kikapott az Angyalföldi DRC-től, '''az ezüstérem megszerzésével az egyesület elérte első komolyabb sikerét'''.  Az utánpótlás a 2005–2006-os szezonban hat tornagyőzelmet aratott, 60 meccsen mindössze egy vereséget szenvedett el, emellett Molcsányi Petra, Tóth Bíborka, Hornok Nikolett és Molcsányi Rita személyében korosztályos válogatottakat tudhatott soraiban. A sikeres szereplést követően, a nagyrészt 13–16 évesekből álló csapat '''2006 őszén újra elindult az NB II-es (felnőtt) röplabdabajnokságban'''. A fiatalokkal teli békéscsabai klub '''[[2007|2007-ben]] megnyerte az NB II Keleti csoportját''', az osztályozón pedig '''kiharcolta az NB I-es indulás jogát'''.
+
[[2004]] márciusában '''az utánpótláscsapat''' a Szeged Kupa döntőjébe jutott, ahol bár kikapott az Angyalföldi DRC-től, '''az ezüstérem megszerzésével az egyesület elérte első komolyabb sikerét'''.  Az utánpótlás a 2005–2006-os szezonban hat tornagyőzelmet aratott, 60 meccsen mindössze egy vereséget szenvedett el, emellett Molcsányi Petra, Tóth Bíborka, Hornok Nikolett és [[Molcsányi Rita (röplabdázó)|Molcsányi Rita]] személyében korosztályos válogatottakat tudhatott soraiban. A sikeres szereplést követően, a nagyrészt 13–16 évesekből álló csapat '''2006 őszén újra elindult az NB II-es (felnőtt) röplabdabajnokságban'''. A fiatalokkal teli békéscsabai klub '''[[2007|2007-ben]] megnyerte az NB II Keleti csoportját''', az osztályozón pedig '''kiharcolta az NB I-es indulás jogát'''.
Az első osztályban [[2008|2008-ban]], [[2009|2009-ben]]  és [[2010|2010-ben]] a hatodik, [[2011|2011-ben]] a hetedik helyen sikerült befejezni a szezont. Időközben, [[2010]] júniusában távozott a klub éléről Molnár László, a BRSE alapító elnöke, helyét Baran Ádám vette át. [[2011]] nyarán a vezetés igyekezett megerősíteni a klubot. Kormos Mihály irányításával [[2012]] tavaszán harmadik helyért játszhattak a békéscsabaiak, de alulmaradtak a Budapest SE-vel szemben. '''A bronzérem megszerzése a következő, 2012–2013-as szezonban jött össze; ezzel 19 év elteltével újra érmet szerzett békéscsabai csapat az első osztályban.''' A BRSE a következő idényre már Linamar-Békéscsabai RSE néven nevezett.   
Az első osztályban [[2008|2008-ban]], [[2009|2009-ben]]  és [[2010|2010-ben]] a hatodik, [[2011|2011-ben]] a hetedik helyen sikerült befejezni a szezont. Időközben, [[2010]] júniusában távozott a klub éléről Molnár László, a BRSE alapító elnöke, helyét Baran Ádám vette át. [[2011]] nyarán a vezetés igyekezett megerősíteni a klubot. Kormos Mihály irányításával [[2012]] tavaszán harmadik helyért játszhattak a békéscsabaiak, de alulmaradtak a Budapest SE-vel szemben. '''A bronzérem megszerzése a következő, 2012–2013-as szezonban jött össze; ezzel 19 év elteltével újra érmet szerzett békéscsabai csapat az első osztályban.''' A BRSE a következő idényre már Linamar-Békéscsabai RSE néven nevezett.   
15. sor: 15. sor:
A BRSE [[2014]] februárjában a Magyar Kupában bronzérmet szerzett, tavasszal a bajnokság elődöntőjében aratott három győzelemmel döntőre készülhetett. Az előző két év bajnoka, a Vasas-Óbuda legyőzésével '''a Linamar-Békéscsabai RSE megnyerte az NB I-es női röplabdabajnokságot, ezzel pedig Békéscsaba és Békés megye első aranyérmes csapata lett'''.  
A BRSE [[2014]] februárjában a Magyar Kupában bronzérmet szerzett, tavasszal a bajnokság elődöntőjében aratott három győzelemmel döntőre készülhetett. Az előző két év bajnoka, a Vasas-Óbuda legyőzésével '''a Linamar-Békéscsabai RSE megnyerte az NB I-es női röplabdabajnokságot, ezzel pedig Békéscsaba és Békés megye első aranyérmes csapata lett'''.  
-
A következő szezonban a BRSE bemutatkozhatott a nemzetközi Challenge-kupában, ahol a nyolcaddöntőig menetelt. '''[[2015|2015-ben]] sikerült megvédi bajnoki elsőségüket''', mellyel jogot szereztek a CEV-kupa  és a Közép-Európai Liga (MEVZA kupa) indulásra is. '''[[2016]] tavaszán a csapat megszerezte első Magyar Kupa győzelmét''', a Közép-európai Ligában szerzett ezüstérem mellett  a magyar bajnokság élén végeztek. '''A 2016–2017-es szezonban''' a legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában újoncként részt vevő csapat az idény végén '''három kiírásban is diadalmaskodni tudott: a bajnokság és a Magyar Kupa  mellett a MEVZA kupát is sikeresen elhódította'''. '''[[2018|2018-ban]] két címet sikerült megvédeni''', a bajnokságban és a MEVZA kupában végzett ismét az első helyen a BRSE.
+
A következő szezonban a BRSE bemutatkozhatott a nemzetközi Challenge-kupában, ahol a nyolcaddöntőig menetelt. '''[[2015|2015-ben]] sikerült megvédi bajnoki elsőségüket''', mellyel jogot szereztek a CEV-kupa  és a Közép-európai Liga (MEVZA Kupa) indulásra is. '''[[2016]] tavaszán a csapat megszerezte első Magyar Kupa győzelmét''', a Közép-európai Ligában szerzett ezüstérem mellett  a magyar bajnokság élén végeztek. '''A 2016–2017-es szezonban''' a legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában újoncként részt vevő csapat az idény végén '''három kiírásban is diadalmaskodni tudott: a bajnokság és a Magyar Kupa  mellett a MEVZA Kupát is sikeresen elhódította'''. '''[[2018|2018-ban]] két címet sikerült megvédeni''', a bajnokságban és a MEVZA Kupában végzett ismét az első helyen a BRSE. [[2018]] októberétől a Swietelsky Magyarország Kft. lett az egyesület névadó szponzora, amely itthon Swietelsky–Békéscsabai RSE, külföldi összecsapásokon pedig Swietelsky Békéscsaba néven szerepel. '''A 2018–2019-es kiírásban''' a BRSE négy versenysorozatban is elindult: a MEVZA Kupa döntőre szervezési okok miatt nem utazott el, '''a CEV-kupában az elődöntőig menetelt''', a Magyar Kupában ezüst-, a magyar bajnokságban pedig bronzérmet szerzett.
== Eredmények ==
== Eredmények ==
59. sor: 59. sor:
! scope="row"| 2017–18
! scope="row"| 2017–18
| '''1. hely'''
| '''1. hely'''
 +
|-
 +
! scope="row"| 2018–19
 +
| 3. hely
|-
|-
|}
|}
70. sor: 73. sor:
Fájl:BRSE Sporthetfo20180813.jpg|A Békéscsabai Röplabda SE Békéscsaba Főterén
Fájl:BRSE Sporthetfo20180813.jpg|A Békéscsabai Röplabda SE Békéscsaba Főterén
</Gallery>
</Gallery>
 +
 +
== Lásd még ==
 +
* [[A Békéscsabai RSE 2018–2019-es szezonja]]
== Források ==
== Források ==
-
* Csabai bronz. In: Nemzeti Sport, 111. évf. 111. szám, 2013. április 24. 13. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Csabai bronz. In: Nemzeti Sport, 111. évf. 111. szám (2013. április 24.) 13. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Egy sorozat véget ért. In: Nemzeti Sport, 114. évf. 72. szám, 2016. március 13. 14. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Egy sorozat véget ért. In: Nemzeti Sport, 114. évf. 72. szám (2016. március 13.) 14. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Előny a hátrány. In: Nemzeti Sport, 112. évf. 89. szám, 2014. április 1. 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Előny a hátrány. In: Nemzeti Sport, 112. évf. 89. szám (2014. április 1.) 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Jávor Péter: A főiskola átadná a sportágat. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_08/?pg=267&layout=s Békés  Megyei Hírlap, 55. évf. 198. szám, 2000. augusztus 24. 12. p.] (Látogatva: 2018. 05. 05.)
+
* Gajdács Pál: A város részéről megvolt a bizalom a BRSE felé. In: [https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/a-varos-reszerol-megvolt-a-bizalom-a-brse-fele-1914922/ Beol.hu] (Látogatva: 2019. 05. 18.)
-
* Jávor Péter: Bemutatkozik a Békéscsabai RE. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_09/?pg=336&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 229. szám, 2000. szeptember 29. 11. p.] (Látogatva: 2018. 05. 13.)
+
* Gajdács Pál: Bejelentették a támogatót. In: Békés Megyei Hírlap, 73. évf. 239. szám (2018. október 13.) 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Jávor Péter: BRSE, a tinik csapata. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2006_10/?pg=208&layout=s Békés Megyei Hírlap, 61. évf. 242. szám, 2006. október 14. 19. p.] (Látogatva: 2018. 06. 02.)
+
* Jávor Péter: A főiskola átadná a sportágat. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_08/?pg=267&layout=s Békés  Megyei Hírlap, 55. évf. 198. szám (2000. augusztus 24.) 12. p.] (Látogatva: 2018. 05. 05.)
-
* Jávor Péter: Életben maradtak. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2001_05/?pg=199&layout=s Békés Megyei Hírlap, 56. évf. 115. szám, 2001. május 18. 12. p.] (Látogatva: 2018. 05. 19.)
+
* Jávor Péter: Bemutatkozik a Békéscsabai RE. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_09/?pg=336&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 229. szám (2000. szeptember 29.) 11. p.] (Látogatva: 2018. 05. 13.)
-
* Jávor Péter: Kimúlik a röplabda Békés megyében? In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_08/?pg=109&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 186. szám, 2000. augusztus 10. 10. p.] (Látogatva: 2018. 05. 05.)
+
* Jávor Péter: BRSE, a tinik csapata. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2006_10/?pg=208&layout=s Békés Megyei Hírlap, 61. évf. 242. szám (2006. október 14.) 19. p.] (Látogatva: 2018. 06. 02.)
-
* Jávor Péter: Négy vereség után, négy győzelem. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2002_04/?pg=243&layout=s Békés Megyei Hírlap, 57. évf. 91. szám, 2002. április 19. 20. p.] (Látogatva: 2018. 05. 20.)
+
* Jávor Péter: Életben maradtak. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2001_05/?pg=199&layout=s Békés Megyei Hírlap, 56. évf. 115. szám (2001. május 18.) 12. p.] (Látogatva: 2018. 05. 19.)
-
* Jávor Péter: Osztályozóra készülnek. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2007_05/?pg=145&layout=s Békés Megyei Hírlap, 62. évf. 109. szám, 2007. május 11. 14. p.] (Látogatva: 2018. 06. 02.)  
+
* Jávor Péter: Kimúlik a röplabda Békés megyében? In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_08/?pg=109&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 186. szám (2000. augusztus 10.) 10. p.] (Látogatva: 2018. 05. 05.)
-
* Jávor Péter: Ősszel már az NB II-ben indulnak. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2006_04/?pg=19&layout=s Békés Megyei Hírlap, 61. évf. 77. szám, 2006. április 1. 20. p.] (Látogatva: 2018. 05. 20.)
+
* Jávor Péter: Négy vereség után, négy győzelem. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2002_04/?pg=243&layout=s Békés Megyei Hírlap, 57. évf. 91. szám (2002. április 19.) 20. p.] (Látogatva: 2018. 05. 20.)
-
* Jávor Péter: Új egyesület alakult Csabán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_09/?pg=97&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 212. szám, 2000. szeptember 9-10. 14. p.] (Látogatva: 2018. 05. 13.)
+
* Jávor Péter: Osztályozóra készülnek. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2007_05/?pg=145&layout=s Békés Megyei Hírlap, 62. évf. 109. szám (2007. május 11.) 14. p.] (Látogatva: 2018. 06. 02.)  
-
* Nagy változások. In: Nemzeti Sport, 111. évf. 237. szám, 2013. augusztus 31. 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Jávor Péter: Ősszel már az NB II-ben indulnak. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2006_04/?pg=19&layout=s Békés Megyei Hírlap, 61. évf. 77. szám (2006. április 1.) 20. p.] (Látogatva: 2018. 05. 20.)
-
* NB I-ben a békéscsabai lányok. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2007_05/?pg=187&layout=s Békés Megyei Hírlap, 62. évf. 111. szám, 2007. május 14. 12. p.] (Látogatva: 2018. 06. 02.)  
+
* Jávor Péter: Új egyesület alakult Csabán. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_09/?pg=97&layout=s Békés Megyei Hírlap, 55. évf. 212. szám (2000. szeptember 9–10.) 14. p.] (Látogatva: 2018. 05. 13.)
-
* Nemzeti Sport, 106. évf. 121. szám, 2008. május 4. 21. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Nagy változások. In: Nemzeti Sport, 111. évf. 237. szám (2013. augusztus 31.) 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Nemzeti Sport, 107. évf. 119. szám, 2009. május 3. 21. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* NB I-ben a békéscsabai lányok. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2007_05/?pg=187&layout=s Békés Megyei Hírlap, 62. évf. 111. szám (2007. május 14.) 12. p.] (Látogatva: 2018. 06. 02.)  
-
* Nemzeti Sport, 108. évf. 120. szám, 2010. május 4. 9. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Nemzeti Sport, 106. évf. 121. szám (2008. május 4.) 21. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Nemzeti Sport, 110. évf. 119. szám, 2012. május 2. 10. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Nemzeti Sport, 107. évf. 119. szám (2009. május 3.) 21. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Papp Bálint: A harmadik királyság. In: Nemzeti Sport, 114. évf. 115. szám, 2016. április 27. 11. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Nemzeti Sport, 108. évf. 120. szám (2010. május 4.) 9. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Papp Bálint: Az igazi erő. In: Nemzeti Sport, 115. évf. 72. szám, 2017. március 14. 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Nemzeti Sport, 110. évf. 119. szám (2012. május 2.) 10. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Papp Bálint: Csabai esélylesők. In: Nemzeti Sport, 112. évf. 80. szám, 2014. március 23. 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Papp Bálint: A harmadik királyság. In: Nemzeti Sport, 114. évf. 115. szám (2016. április 27.) 11. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Papp Bálint: Egy kicsi plusz… In: Nemzeti Sport, 114. évf. 299. szám, 2016. november 2. 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Papp Bálint: Az igazi erő. In: Nemzeti Sport, 115. évf. 72. szám (2017. március 14.) 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Papp Bálint: Egyeduralkodók. In: Nemzeti Sport, 115. évf. 111. szám, 2017. április 25. 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Papp Bálint: Csabai esélylesők. In: Nemzeti Sport, 112. évf. 80. szám (2014. március 23.) 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Papp Bálint: Négy a magyar igazság. In: Nemzeti Sport, 113. évf. 280. szám, 2015. október 13. 11. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Papp Bálint: Egy kicsi plusz… In: Nemzeti Sport, 114. évf. 299. szám (2016. november 2.) 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Papp Bálint: Egyeduralkodók. In: Nemzeti Sport, 115. évf. 111. szám (2017. április 25.) 12. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
 +
* Papp Bálint: Négy a magyar igazság. In: Nemzeti Sport, 113. évf. 280. szám (2015. október 13.) 11. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
* Roska Emese Boglárka: Ellenállhatatlan Békéscsaba. In: Nemzeti Sport, 116. évf. 127. szám, 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
* Roska Emese Boglárka: Ellenállhatatlan Békéscsaba. In: Nemzeti Sport, 116. évf. 127. szám, 16. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
-
* Röplabda: új elnöke van a Békéscsabai RSE csapatának. In: [http://www.nemzetisport.hu/egyeb_csapat/roplabda-uj-elnoke-van-a-bekescsabai-rse-csapatanak-2031857  nemzetisport.hu] (Látogatva: 2018. 06. 09.)
+
* Röplabda: új elnöke van a Békéscsabai RSE csapatának. In: [http://www.nemzetisport.hu/egyeb_csapat/roplabda-uj-elnoke-van-a-bekescsabai-rse-csapatanak-2031857  Nemzetisport.hu] (Látogatva: 2018. 06. 09.)
-
* Röplabdázás ezüst a Tisza partjáról. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2004_03/?pg=317&layout=s Békés Megyei Hírlap, 59. évf. 70. szám, 2004. március 24. 16. p.] (Látogatva: 2018. 05. 20.)
+
* Röplabdázás ezüst a Tisza partjáról. In: [https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2004_03/?pg=317&layout=s Békés Megyei Hírlap, 59. évf. 70. szám (2004. március 24.) 16. p.] (Látogatva: 2018. 05. 20.)
-
* Sporttörténelem: a Békéscsabáé a Magyar Kupa! In: [https://www.beol.hu/bekes/sport-bekes/sporttortenelem-a-bekescsabae-a-magyar-kupa-651168/ beol.hu] (Látogatva: 2018. 06. 10.)  
+
* Sporttörténelem: a Békéscsabáé a Magyar Kupa! In: [https://www.beol.hu/bekes/sport-bekes/sporttortenelem-a-bekescsabae-a-magyar-kupa-651168/ Beol.hu] (Látogatva: 2018. 06. 10.)  
-
* Törjön elő az akarat! In: Nemzeti Sport, 113. évf. 295. szám, 2015. október 29. 11. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
+
* Törjön elő az akarat! In: Nemzeti Sport, 113. évf. 295. szám (2015. október 29.) 11. p. (Lelőhely: Békés Megyei Könyvtár)
* Varga Róbert, a BRSE technikai igazgatója
* Varga Róbert, a BRSE technikai igazgatója
== Külső hivatkozások ==
== Külső hivatkozások ==
-
* A Békéscsabai Röplabda SE tizedik szülinapjára. In: [http://hir6.hu/cikk/46477/100919_a_bekescsabai_roplabda_se_tizedik_szulinapjara hir6.hu]
+
* A Békéscsabai Röplabda SE tizedik szülinapjára. In: [http://hir6.hu/cikk/46477/100919_a_bekescsabai_roplabda_se_tizedik_szulinapjara Hir6.hu]
* Békéscsabai Röplabda Sportegyesület [https://brse.hu/ honlap]
* Békéscsabai Röplabda Sportegyesület [https://brse.hu/ honlap]
* Békéscsabai RSE. In: [https://fr.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9k%C3%A9scsabai_RSE fr.wikipedia.org]
* Békéscsabai RSE. In: [https://fr.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9k%C3%A9scsabai_RSE fr.wikipedia.org]
-
* BRSE - [http://bmsextra.hu/tag/brse/ Békés Megyei Sport Extra]
+
* BRSE [http://bmsextra.hu/tag/brse/ Békés Megyei Sport Extra]
* BRSE In: [https://www.youtube.com/channel/UC3kMN8plYFZFxxufbxsimLw/search?query=brse Behir.hu Youtube-csatorna]
* BRSE In: [https://www.youtube.com/channel/UC3kMN8plYFZFxxufbxsimLw/search?query=brse Behir.hu Youtube-csatorna]
* BRSE In: [https://www.facebook.com/roplabda/ Facebook]
* BRSE In: [https://www.facebook.com/roplabda/ Facebook]
-
* Gajdács Pál: Baran Ádám nem fél a kihívásoktól. In: [https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/baran-adam-nem-fel-a-kihivasoktol-549223/ beol.hu]
+
* Gajdács Pál: Baran Ádám nem fél a kihívásoktól. In: [https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/baran-adam-nem-fel-a-kihivasoktol-549223/ Beol.hu]
-
* Gajdács Pál: Labdát ad a fiatalok kezébe. In: [https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/labdat-ad-a-fiatalok-kezebe-494745/ beol.hu]
+
* Gajdács Pál: Labdát ad a fiatalok kezébe. In: [https://www.beol.hu/helyi-ertek/a-het-embere/labdat-ad-a-fiatalok-kezebe-494745/ Beol.hu]
-
* Gajdács Pál: Másodosztályból a csúcsig – a békéscsabai röplabdás sikertörténet. In: [https://www.beol.hu/bekes/sport-bekes/masodosztalybol-a-csucsig-a-bekescsabai-roplabdas-sikertortenet-546534/ beol.hu]
+
* Gajdács Pál: Másodosztályból a csúcsig – a békéscsabai röplabdás sikertörténet. In: [https://www.beol.hu/bekes/sport-bekes/masodosztalybol-a-csucsig-a-bekescsabai-roplabdas-sikertortenet-546534/ Beol.hu]
[[Kategória:Békéscsaba]]
[[Kategória:Békéscsaba]]
[[Kategória:Békéscsabai sportklubok]]
[[Kategória:Békéscsabai sportklubok]]

A lap 2019. május 18., 13:20-kori változata

Békéscsabai RSE

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület (BRSE) Békéscsaba 2000-ben alapított, ötszörös magyar bajnok röplabdacsapata.

Tartalomjegyzék

A klub története

A kezdetek

A Békéscsabai Főiskola DSE női röplabdacsapatának indulása – finanszírozási problémák és a főiskola támogatásának megszűnése miatt – kérdésessé vált a 2000–2001-es szezon elején. A sportág megmentése céljából felmerült egy röplabda egyesület alapításának gondolata.

2000. augusztus 12-én egykori sportolók közreműködésével megalakult a Békéscsabai Röplabda Egyesület. Az alapítók az NB II-es indulást célozták meg, az elnöki tisztséget Molnár László viselte, a csapat edzője Kormos Mihály, a Szent László Utcai Általános Iskola tanára lett. A frissen alapított klub a sorsolás napján adta le jelentkezését, így egyetlen Békés megyei csapatként a Békéscsabai RE elindulhatott az NB II-es női bajnokság Keleti csoportjában. A szezon végén a felnőtt csapat a hatodik helyen végzett a nyolccsapatos mezőnyben. A játékosok munkahelyi és iskolai elfoglaltságai miatt a csapat nem tudott olyan eredményeket elérni, mint a 2000-es évek előtt az NB I-es osztályban. A vezetés új célt fogalmazott meg: fő feladatnak az utánpótlás-képzést tekintette, a korábbi játékosokból edzők lettek, a szakmai irányítást pedig a Szegedről érkező Nagy Attila vette át. Az első két idény után a BRSE nem is nevezett be a felnőtt bajnokságba.

2004 márciusában az utánpótláscsapat a Szeged Kupa döntőjébe jutott, ahol bár kikapott az Angyalföldi DRC-től, az ezüstérem megszerzésével az egyesület elérte első komolyabb sikerét. Az utánpótlás a 2005–2006-os szezonban hat tornagyőzelmet aratott, 60 meccsen mindössze egy vereséget szenvedett el, emellett Molcsányi Petra, Tóth Bíborka, Hornok Nikolett és Molcsányi Rita személyében korosztályos válogatottakat tudhatott soraiban. A sikeres szereplést követően, a nagyrészt 13–16 évesekből álló csapat 2006 őszén újra elindult az NB II-es (felnőtt) röplabdabajnokságban. A fiatalokkal teli békéscsabai klub 2007-ben megnyerte az NB II Keleti csoportját, az osztályozón pedig kiharcolta az NB I-es indulás jogát.

Az első osztályban 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben a hatodik, 2011-ben a hetedik helyen sikerült befejezni a szezont. Időközben, 2010 júniusában távozott a klub éléről Molnár László, a BRSE alapító elnöke, helyét Baran Ádám vette át. 2011 nyarán a vezetés igyekezett megerősíteni a klubot. Kormos Mihály irányításával 2012 tavaszán harmadik helyért játszhattak a békéscsabaiak, de alulmaradtak a Budapest SE-vel szemben. A bronzérem megszerzése a következő, 2012–2013-as szezonban jött össze; ezzel 19 év elteltével újra érmet szerzett békéscsabai csapat az első osztályban. A BRSE a következő idényre már Linamar-Békéscsabai RSE néven nevezett.

A 2010-es évek sikerei

A BRSE 2014 februárjában a Magyar Kupában bronzérmet szerzett, tavasszal a bajnokság elődöntőjében aratott három győzelemmel döntőre készülhetett. Az előző két év bajnoka, a Vasas-Óbuda legyőzésével a Linamar-Békéscsabai RSE megnyerte az NB I-es női röplabdabajnokságot, ezzel pedig Békéscsaba és Békés megye első aranyérmes csapata lett.

A következő szezonban a BRSE bemutatkozhatott a nemzetközi Challenge-kupában, ahol a nyolcaddöntőig menetelt. 2015-ben sikerült megvédi bajnoki elsőségüket, mellyel jogot szereztek a CEV-kupa és a Közép-európai Liga (MEVZA Kupa) indulásra is. 2016 tavaszán a csapat megszerezte első Magyar Kupa győzelmét, a Közép-európai Ligában szerzett ezüstérem mellett a magyar bajnokság élén végeztek. A 2016–2017-es szezonban a legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában újoncként részt vevő csapat az idény végén három kiírásban is diadalmaskodni tudott: a bajnokság és a Magyar Kupa mellett a MEVZA Kupát is sikeresen elhódította. 2018-ban két címet sikerült megvédeni, a bajnokságban és a MEVZA Kupában végzett ismét az első helyen a BRSE. 2018 októberétől a Swietelsky Magyarország Kft. lett az egyesület névadó szponzora, amely itthon Swietelsky–Békéscsabai RSE, külföldi összecsapásokon pedig Swietelsky Békéscsaba néven szerepel. A 2018–2019-es kiírásban a BRSE négy versenysorozatban is elindult: a MEVZA Kupa döntőre szervezési okok miatt nem utazott el, a CEV-kupában az elődöntőig menetelt, a Magyar Kupában ezüst-, a magyar bajnokságban pedig bronzérmet szerzett.

Eredmények

Hazai eredmények

Idény Helyezés
2007–08 6. hely
2008–09 6. hely
2009–10 6. hely
2010–11 7. hely
2011–12 4. hely
2012–13 3. hely
2013–14 1. hely
2014–15 1. hely
2015–16 1. hely
2016–17 1. hely
2017–18 1. hely
2018–19 3. hely

Nemzetközi eredmények

Képgaléria

Lásd még

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök