Békés Banda

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Vandi (vitalap | szerkesztései) 2013. augusztus 29., 13:01-kor történt szerkesztése után volt.

A Békés Banda országos szinten elismert hagyományőrző népzenei együttes. Repertoárjuk a magyar és a Magyarországon élő nemzetiségek (pl. román, szlovák) népzenéjére épül.


Tartalomjegyzék

A zenekar története

Békés Banda (2008)

A Békés Banda az 1980-as évek elején Békéscsabán alakult meg három fővel. Az alapítók közül ketten, Barbócz Sándor és Csepregi András ma is az együttes tagjai. A Barbócz Sándor vezette csoport kezdettől fogva egyfajta népzenei műhelyként is működött. A műhely közel húsz kiváló zenészt adott a népzenei mozgalomnak, akik ma már az ország élenjáró zenekaraiban működnek. Az együttes tagjai már több mint húsz éve szoros kapcsolatokat ápolnak a Békéscsabához közel eső román lakta települések (Méhkerék, Elek, Kétegyháza) zenészeivel és hagyományőrző táncosaival. Egy ilyen kapcsolatnak a „lenyomata” a 2004. évben kiadott Joc-zsok című magyarországi román népzenét tartalmazó CD, mely a Békés Banda második önálló hanghordozója. Első lemezük a Huszárverbunk néhány évvel korábban jelent meg. A harmadik, a méhkeréki román zenei anyagra épülő lemez megjelenését 2013-ra tervezik. A Békés Banda megalakulása óta a világ számos országában lépett fel különböző folkfesztiválokon magyar néptánccsoportok kísérőzenekaraként, de önállóan is magyar és a szomszédos kárpát-medencei népek zenéjét bemutató koncertprogrammal. A zenekar megfordult Írország, Norvégia és Svédország kivételével valamennyi európai országban, fellépett Algériában, Egyiptomban, Dél-Afrikában, továbbá eljutott Amerikába, Japánba, Thaiföldre és Szingapurba is.

Fellépéseiken arra törekszenek, hogy az előadott műsorszámok a népzenei hűség mellett tempóban, stílusban, hangszerelésben a lehető legváltozatosabbak legyenek és a magyar nyelvterület népzenéjének a lehető legszélesebb keresztmetszetét adják.

Tagok

Korábbi tagok

Fontosabb fellépések, díjak

A Békés Banda 1982-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Néptáncfesztiválokon számos esetben kapta meg a legjobb zenei kíséretért járó nívódíjat. Többször szerepelt a Magyar Rádió nyilvános népzenei koncertjein. A zenekar itt rögzített és a stúdióban készített rádiófelvételei gyakran hallhatók különböző népzenei műsorokban. A Magyar Rádió által archivált zenei anyag közel négy órát tesz ki. 1993-ban a Magyar Televízió országos népzenei versenyének Siófokon megrendezett döntőjén első helyezést ért el zenekar kategóriában. A Békés Banda a Táncháztalálkozó, a Táncház-Népzene és az Új élő Népzene című évenként megjelenő antológia lemezek majd mindegyikén szerepel.


Galéria

Videófelvételek

Halmos Béla és a Békés Banda



Dongó és a Békés Banda: Dudás (1995.)



Békés Banda: Kőrispataki verbunk és "Régi magyar"



Békés Banda: "Huszár gyerek, huszár gyerek..."



Forrás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök