Békés Banda

A BékésWiki wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Tagok)
26. sor: 26. sor:
'''Lipták Dániel''' – hegedű, dob
'''Lipták Dániel''' – hegedű, dob
-
'''Nagy Gábor''' – hegedűkontra
+
'''Nagy Gábor''' – hegedűkontra
-
 
+
== Fontosabb fellépések, díjak ==
== Fontosabb fellépések, díjak ==

A lap 2013. augusztus 28., 15:32-kori változata

A Békés Banda országos szinten elismert hagyományőrző népzenei együttes, ami legfontosabb feladatának tekinti a magyar és a Magyarországon élő nemzetiségek (pl. román, szlovák) népzenéjének továbbéltetését, valamint ezek megismertetését a külvilággal.


Tartalomjegyzék

A zenekar története

Bekes banda 2008.jpg

Immár több mint 30 éve Békéscsabán alakult meg akkor még három fővel. Az alapítók közül ketten, Barbócz Sándor és Csepregi András ma is az együttes tagjai. A Barbócz Sándor vezette csoport kezdettől fogva egyfajta népzenei műhelyként is működött. Közel húsz kiváló zenészt adott a mozgalomnak, akik ma már az ország élenjáró zenekaraiban működnek. A zenekar tagjai már több mint húsz éve mondhatják barátaiknak a Békéscsabához közel eső román lakta települések (Méhkerék, Elek, Kétegyháza) zenészeit és hagyományőrző táncosait. Ennek a szinte napi kapcsolatnak „lenyomata” a 2004. évben kiadott Joc-zsok című magyarországi román népzenét tartalmazó CD, mely a néhány éve megjelent Huszárverbunk után a Békés Banda második önálló hanghordozója. A harmadik – a méhkeréki román zenei anyagra épülő – lemez felvételein most dolgozik a zenekar Budapesten, a Hagyományok Háza stúdiójában. A zenekar megalakulása óta a világ számos országában lépett fel különböző folkfesztiválokon magyar néptánccsoportok kísérőzenekaraként, de önállóan is magyar és a szomszédos kárpát-medencei népek zenéjét bemutató koncertprogrammal. A zenekar megfordult Írország, Norvégia és Svédország kivételével valamennyi európai országban, fellépett Algériában, Egyiptomban, Dél-Afrikában, továbbá eljutott Amerikába, Japánba, Thaiföldre és Szingapurba is.

A Békés Banda fellépésein alapvető szempont, hogy az előadott műsorszámok a népzenei hűség mellett tempóban, stílusban, hangszerelésben a lehető legváltozatosabbak legyenek és a magyar nyelvterület népzenéjének a lehető legszélesebb keresztmetszetét adják. Az egyes műsorszámok dallamait az aktuálisan kiválasztott népzenei dialektusterületre jellemző stílus, az ott uralkodó sajátos hangszerkezelés és tempók szervezik egységes kompozícióvá ezért a legtöbb összeállítás címében az adott dallamok származási helye szerepel első helyen. Elsőszámú fontos feladatának a magyar és a Magyarországon élő nemzetiségek (pl. román, szlovák) népzenéjének színpadi koncerteken való megszólaltatását tekinti.

Tagok

Barbócz Sándor – hegedű, dob

Csepregi András – bőgő

János Hajnalka – ének

Lipták Dániel – hegedű, dob

Nagy Gábor – hegedűkontra

Fontosabb fellépések, díjak

A Békés Banda 1982-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Néptáncfesztiválokon számos esetben kapta meg a legjobb zenei kíséretért járó nívódíjat. Többször szerepelt a Magyar Rádió nyilvános népzenei koncertjein. A zenekar itt rögzített és a stúdióban készített rádiófelvételei gyakran hallhatók különböző népzenei műsorokban. A Magyar Rádió által archivált zenei anyag közel négy órát tesz ki. 1993-ban a Magyar Televízió országos népzenei versenyének Siófokon megrendezett döntőjén első helyezést ért el zenekar kategóriában. A Békés Banda a Táncháztalálkozó, a Táncház-Népzene és az Új élő Népzene című évenként megjelenő antológia lemezek majd mindegyikén szerepel.


Galéria

Videófelvételek

Halmos Béla és a Békés Banda



Dongó és a Békés Banda: Dudás (1995.)



Békés Banda: Kőrispataki verbunk és "Régi magyar"



Békés Banda: "Huszár gyerek, huszár gyerek..."



Forrás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök