Árvaház (Gyula)

A BékésWiki wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Lodiszilvi (vitalap | szerkesztései) 2014. december 8., 14:33-kor történt szerkesztése után volt.

Az Árvaház Gyulán, a Kossuth Lajos utca 26. szám alatt található.

Tartalomjegyzék

Története

Árvaház (Gyula)
A korán árvaságra jutott Wenckheim Krisztina grófnő 1872-ben esküvője alkalmával 100 000 forint alapítványt tett egy megyei árvaház létesítésére.

A békésgyulai Árvaház tervét Ybl 1874-ben készítette el eklektikus stílusban. A gyulai Scherz István házát vásárolták meg erre a célra, valamint Gyula város is átengedte a Korona Vendégfogadó előtti teret. A saroktelken álló földszint plusz egy emelet magas trapéz épületet a tervek alapján Nuszbek József gyulai építész, valamint Schneider Lőrinc ácsmester készítette el.

Az árvaházat 1875. október 20-án dr. Nogáll János nagyváradi püspök szentelte fel. Az intézményt a szent Vincze lányairól nevezett apácák vezették, a főfelügyeletet Krisztina korábbi gyámja, Göndöcs Benedek apát látta el. Első lakói 1873-as kolerajárványban árván maradt gyermekek voltak. 1932-ben az Árvaházat átadták a Szaléziánus rendnek, mely fiúkollégiummá alakította azt, majd a Don Bosco Szakmunkásképző és Speciális Szakiskolai Kollégium került az épületbe.


Forrás

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök