Szilárd (Steiner) Béla (1884‒1926)

A BékésWiki wikiből

gyógyszerész, gyógyszerészdoktor, vegyész

Tartalomjegyzék

Élete

Steiner Béla néven született Mezőberényben 1884. január 20-án, Steiner Adolf gazdálkodó fiaként. Apja halála után édesanyjával Nagyváradra költözött. Középiskolai tanulmányait Békéscsabán, Debrecenben és Nagyváradon végezte, majd 1904-ben a Budapesti Tudományegyetemen gyógyszerészi, 1905-ben pedig gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Sokoldalúsága már egyetemi tanulmányai idején mutatkozott meg, mindenekelőtt a különféle sugárzások fizikai, kémiai és biológiai hatásairól írt cikkeiben, továbbá 1905-ben megjelent kismonográfiájában, amely Magyarországon elsőként foglalkozott nagyobb terjedelemben a radioaktivitással. Ugyancsak egyik hazai úttörője volt ‒ Lengyel Béla kémikus mellett ‒ az ásványvizek radioaktivitás-kutatásának; ő mérte meg először a Lukács-fürdő vizének aktivitását. 1906-ban a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai tanszékén tanársegéd lett.

Párizsban élt, amikor megházasodott, egy francia szocialista politikus, Adéodat Compère-Morel lányát vette feleségül.

A filozófia is érdekelte, 1908-ban ő fordította magyarra nagy pártfogója, Henri Poincaré Tudomány és föltevés című művét. Szilárd Béla egyike volt azon tudósainknak, akik hazai neveltetésüket külföldön kamatoztatták, és tudósként ott érték el kiemelkedő sikereiket. Rövidre szabott élete alatt mintegy 150 publikációja jelent meg, amihez hozzá kell számítani a különféle országokban benyújtott nagyszámú szabadalmát. A rövid életműhöz viszonyítva lenyűgöző eredményesség legfőbb elismerése a halálát megelőző évre esett: az elektrometria és a radiometria terén végzett tudományos munkásságáért 1925-ben Franciaországban elnyerte a Becsületrend lovagja kitüntetést. Leveleit, szellemi hagyatékát a Budapesti Műszaki Egyetem levéltára és az MTA Kézirattára őrzi.

Negyvenkét éves korában, Párizsban halt meg 1926. június 2-án, sírja a battignolles-i temetőben található.

Munkássága

1907-től ösztöndíjasként a párizsi Sorbonne-on kiegészítő tanulmányokat folytatott, emellett 1910-ig ‒ tehetségének és Henri Poincaré, híres 20. századi matematikus, fizikus, filozófus ajánlásának köszönhetően ‒ az akkor már Nobel-díjas fizikus házaspár, Marie és Pierre Curie párizsi laboratóriumában dolgozott Madame Curie asszisztenseként. 1912‒14-ben Párizsban a Laboratoire de Produits Radioactifs nevű önálló kutatólaboratóriumát vezette, itt állította elő különböző műszereit.

A világháború Londonban érte, ahol a londoni egyetemen dolgozott. Bár egy ellenséges ország állampolgára volt, az internálást elkerülte; székhelyét azonban hamar áttette a semleges Spanyolországba, előbb Barcelonába, majd 1917-ben Madridba. A barcelonai laboratóriumában egy sterilizálókészüléket talált fel, mely nedvesíti a levegőt és csökkenti a hőmérsékletet; e készülékből egy példány Mária Krisztina királyné tulajdonába került. A madridi egyetem munkatársaként többek között a spanyol ásványok vizsgálatával foglalkozott, és a sajtóvisszhang miatt nemcsak a tudomány művelői, de a nagyközönség is megismerte a nevét. Sajtóbeszámolók szerint nemcsak a spanyol természettudományos körökben vált népszerűvé, de a királyi családdal is közelebbi ismeretségbe került. (Ennek Mária Krisztina királyné tudományos érdeklődése állhatott a hátterében; az osztrák hercegi származású királyné ‒ aki II. Lipót dédunokája volt, és Morvaországban született ‒ 1879-ben lett XII. Alfonz spanyol király felesége.)

1920-tól ismét Párizsban folytatta konstruktőri és feltalálói tevékenységét. Párizsban kifejlesztette a Kelvin-féle elektrométer meghatározott célokat szolgáló, specializált változatait. A dozimetria különféle eljárásaival foglalkozott, beleértve az elvi méréstechnikai kérdéseket is. Magyarországi kapcsolatait igyekezett mindvégig megőrizni, amit főként Ilosvay Lajos vegyészprofesszorral folytatott levelezése bizonyít.

Találmányai

Számos hasznos eszköz feltalálása fűződik a nevéhez. Elsősorban a radioaktivitással kapcsolatos gyakorlati műszaki kutatások érdekelték, mindenekelőtt a mérőműszerek kifejlesztésében jeleskedett. Szilárd Béla főként alkalmazó, hasznosító szakember volt, de sikereit aligha érhette volna el kitűnő alapfelkészültsége nélkül. Ennek bizonyítékai összefoglaló jellegű kémiai, radiokémiai írásaiban, valamint a radioaktivitással kapcsolatos ismeretterjesztő írásaiban lelhetők fel.

Találmányai közül talán a legnevezetesebb az a módszer volt, amellyel az akkoriban divatba jött tenyésztett gyöngyöket meg tudta különböztetni az igazgyöngyöktől. Ahogy a Pesti Napló leírta, a gyöngyhamisítás számos módozata könnyen leleplezhető volt már a húszas években is ‒ a gyöngy eltérő fajsúlya vagy erezettsége alapján. Az utóbbit egyszerű mikroszkópos vizsgálat is kimutatta. A „japán módszer” azonban valódi kagylókkal dolgoz(tat)ott: maga a gyöngyhamisító gondoskodott arról, hogy apró szennyeződés (gyöngyházdarabka) kerüljön a kagylóba. Valójában helyesebb volna gyöngytermesztőről beszélni, mivel a gyöngy igazi, csak éppen „tömegesen” termelhető. Viszont jelentős különbség volt a termesztett és a természetes igazgyöngy értéke között, Szilárd Béla készüléke pedig a kettő között a gyöngy optikai tulajdonságai alapján tudott ‒ jó eséllyel ‒ különbséget tenni.

Főbb művei

Források

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök