Pfiffner Paulina (1825‒1853)

A BékésWiki wikiből

48-as honvéd hadnagy

Tartalomjegyzék

Élete

Pfiffner Paulina

Egy különös gyerek

Pfiffner Paulina 1825. január 19-én Mezőhegyesen született. Édesapja, az olasz–német származású Pfiffner Félix főhadnagyként szolgált a méntelepen, édesanyja, a lengyel–olasz–német származású Müller Terézia Paulina tízéves korában halt meg. A házaspár hét gyereke közül ő volt a második.

Féktelen, önfejű gyerek volt, a női foglalkozások nem érdekelték, hamar megtanult apja vadászfegyvereivel lőni ‒ kitűnő céllövő hírében állt ‒, kardot forgatott, szeretett lovagolni, kocsikázni, vadászatokra járni. Idegen származása dacára magyarnak vallotta magát, élénken érdeklődött a magyar történelem iránt, rendszeresen olvasta Kossuth Pesti Naplóját. Németül ritkán beszélt, öltözködésében a magyar divatot követte. Rajongásig szerette Magyarországot, és egész életében erősen kötődött a magyar Alföldhöz.

A szabadságharc katonája

Három hónappal azután, hogy Paulina párbajjal fenyegetett meg egy a magyarellenességét hangoztató bécsi katonaorvost, Pfiffner Félixet áthelyezték Lengyelországba, Olhowcze szolgálati állomásra. Paulina férjezett nővérénél maradt Mezőhegyesen, majd rövidesen Pestre utazott, és színésznőnek jelentkezett a Nemzeti Színházban. Néhány hónapi tanulás után már fellépett, de nem volt különösen sikeres. Ekkor férfiruhába öltözött, Ligeti Kálmánra változtatta a nevét, és egy vándortársulattal ‒ színészként ‒ Erdélybe ment. Ezután élete folytonos kalandokból állt, csinos külseje és ügyes társalgása miatt férfi-női társaságok kedvelt tagja volt.

Az 1848-as szabadságharc kezdetén Paulina a bécsi egyetemi légióba jelentkezett, ahol a német volt a hivatalos nyelv, és nem kellett tartania attól, hogy valaki esetleg felismeri. Kérésére a toborzóbizottság orvosi vizsgálat nélkül avatta fel; a felavatási díjról lemondott a századában legelőször eleső katona családjának javára. A légió Bem tábornok alatt harcolt az erdélyi hadjáratban. Paulina bátor és vakmerő katonának bizonyult, a szolgálat megkezdését követően két héttel tizedessé, majd egy hónappal később őrmesterré lépett elő. 1848 novemberében lábszárát súlyosan megsebesítette egy kartács. Hat hétig feküdt kórházban, ahol állítólag éppen az az orvos kezelte ‒ és megőrizte a lány titkát ‒, akit annak idején Mezőhegyesen megfenyegetett.

Felépülése után decemberben Paulina visszatért a csatamezőre, kitüntetést és hadnagyi rangot kapott. A borgó-brünni magaslaton 1849. január 5-én lezajlott csatában megsebesült a vállán, fogságba esett, és a nagyszebeni kórházba került. Három nap után vallomásra jelentkezett, és báró Puchner Antal lovassági tábornok, az osztrák hadsereg erdélyi főparancsnoka előtt felfedte kilétét. Miután kiderült, hogy császári főtiszt lánya, egy őrmesteri járőr kíséretében apja állomáshelyére kísérték Lengyelországba. Két évig éltek itt, a hősként ünnepelt Paulina ideje java részét azzal töltötte, hogy a lengyel nemesek meghívásainak tett eleget. Időközben lánya tettei miatt Pfiffner Félixet nyugdíjazták.

A regényes élet vége

1851 szeptemberében Paulina hazatért édesapjával Magyarországra. Az Arad megyei Pécskán szálltak meg, és hogy az elszegényedett idős ember segítségére legyen, Paulina ismét férfiruhát öltött. Ezúttal elhunyt öccsének, Kálmánnak adta ki magát, akire nagyon hasonlított; amikor a lányos arcú fiúban Pfiffner Paulinát vélték viszontlátni, azt a felvilágosítást kapták, hogy Paulina elesett az 1849-es harcokban. Sógora, Kovács József ügyvéd mellett ügyvédsegédként, majd Almáskamaráson, később Csanádapácán segédjegyzőként dolgozott. Itt, hogy eloszlassa a járásbíró azon gyanúját, hogy nem férfi, egy Fanni nevű, Erdélyből menekült hölgynek kezdett udvarolni, aki halálosan beleszeretett Paulina-Kálmánba. A dolog lánykérésig fajult, Paulina édesapja beleegyezésétől tette függővé a házasságkötést. Egy heves beszélgetés után Pfiffner Félix felfedte Fanni előtt lánya kilétét. Az asszony bosszút esküdött, elhagyta a települést, és mint lengyel bujtogatót jelentette fel Paulina-Kálmánt.

Paulinának ismét menekülnie kellett. Utoljára az erdélyi Medgyesen (ma: Medias) lelt menedékre Halmay József ispánnál, ahol Ligeti Kálmán néven írnokként kapott állást. Egy napon aztán letartóztatták, és Gyulára kísérték a megyei fogházba. Miután megnevezte édesapját, ígéretet kapott arra, hogy szabadon bocsátják. Pfiffner Félix a kihallgatáson végül bevallotta, hogy Kálmán fia lány, s hogy Paulina a valódi neve, és azért jár férfiruhában, és választott írnoki pályát, mert nem akart apja terhére lenni. Ezután elrendelték, hogy a foglyot orvosi vizsgálatnak vessék alá, s ha valóban lány, engedjék szabadon. Paulinát rövidesen átkísérték a laktanyába. Őrei egyedül hagyták egy szobában, mondván, a katonaorvos rögtön itt lesz. Paulina, talán félelemből, vagy azért, mert nem számított kegyelemre, a falon lévő fegyverek egyikével szíven lőtte magát. Három napig lebegett élet és halál között a megyei kórházban, 1853. szeptember 29-én halt meg, másnap temették el a Szentháromság temető árkába. Barátnője, Somogyi Nina ‒ aki Somogyi Endre néven szintén harcolt Erdélyben Nagyszeben alatt ‒ egy jegenyefát ültetett jeltelen sírja fölé. A Békés és a Békés-Gyulai Híradó című újságok segítségével 1886-ban Gyulán és a megyében gyűjtést indítottak Pfiffner Paulina sírkövének felállítására. Az első felajánló Beliczey István főispán volt 10 forinttal. A dr. Kovács István megyei főorvos elnöklete alatt álló héttagú szoborbizottság gyűjtéséből 480 forint és 81 krajcár került a megyei takarékpénztárba. 1888. augusztus 26-án nagyszabású ünnepély keretében állítottak fel emlékkövet a tragikus sorsú honvédlány sírjára.

Emlékezete

Források

Külső hivatkozás

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök