Lőcsei Pál (1922-2007)

A BékésWiki wikiből

Aranytoll-díjas újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja, szociológus, az 1956. évi forradalom és szabadságharc hőse

Tartalomjegyzék

Élete

Lőcsei (Lerner) Pál

Lőcsei Pál (Lerner Pál) 1922. január 21-én született Békéscsabán kispolgári zsidó családban. Édesapja, Lerner Sámuel szatócsboltot és kocsmát üzemeltetett a Békési (akkoriban Mussolini) út 28–30. szám alatt. Testvérei: Ligeti (Lerner) László és Lerner Tibor. Édesapja német fogságban öngyilkos lett, édesanyja, Diamant Valéria Auschwitzban hunyt el.

A fiatal Lőcsei Pál a Békéscsabai Ágostai Hitvallású Evangélikus Rudolf Reálgimnáziumba járt, ahonnan 1940-ben ballagott el.

1954 és 1956 között a Lenin Intézetben tanult, ahol megismerte a demokratikus politikai kultúra, a demokrácia és a szocializmus kapcsolatát. 1955 májusában csatlakozott a Nagy Imre-féle ellenzékhez. Kollégáival együtt – Fejtő Ferenc, Méray Tibor – kiállt a demokrácia mellett a Sztálin halálát követő forrongásban. Hitt a Rákosi-rendszerben, ám amikor rádöbbent annak lényegi voltára, azonnal szembefordult vele. Képes volt revízió alá venni, megtagadni addigi nézeteit. Ebben rejlett történelmi, politikai, emberi és szakmai nagysága.

Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt a Kádár-rendszerben megbélyegzett, kitaszított lett. Nagy Imre eszméi mellett élete végéig kitartott. Kádár János ezt soha sem bocsátotta meg neki. Lehetősége lett volna Jugoszláviába menekülni, ő azonban inkább Sopronban próbált meg folyóiratot indítani. 1957 januárjában letartóztatták az ellenforradalmi eseményekben való részvétel gyanújával (ahogyan Zelk Zoltán, Tardos Tibor és Háy Gyula írókat is). 1958-ban 8 év börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1962-ben szabadult. Két és fél évig rendőri felügyelet alatt állt, de egészen 1988-ig jogfosztottként, diszkrimináltként élt.

Kende Évát vette feleségül, egy fiuk született.

2007. május 16-án hunyt el Budapesten. Sírja a budapesti Rákoskeresztúri köztemetőben található.

Munkássága

A gimnázium befejezését követően, 1940 és 1944 között lakatossegédként tevékenykedett. 1944-ben, a német megszállás után tagja lett egy antifasiszta fegyveres ellenállásnak. Az 1945. május 23-án Békéscsabán indult – Cseres Tibor által szerkesztett – Viharsarok című koalíciós lap szerkesztőségében vetette papírra első, nemzeti felemelkedést, megbékélést szorgalmazó sorait. Később a szentesi Magyar Alföldnél lett felelős szerkesztő. 1945 után belépett a Magyar Kommunista Pártba.

1947-ben került Budapestre, ahol a Szabad Nép című kommunista lap elméleti rovatvezetője lett. Kezdetben az agrárrovat, majd a marxizmus–leninizmus gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. 1954 októberében, a Szabad Nép taggyűlésén elhangzó beszéde miatt eltávolították a pozíciójából és a lapot is elhagyni kényszerült. 1956 októberében a rövid életű Magyar Szabadság című folyóirat alapítói között volt.

A börtönéveket követően, 1963 és 1982 között az MTA Szociológiai Kutató Csoportjában (majd Intézetében) főként családszociológiai kutatásokkal foglalkozott. Társszerzője volt négy családszociológiai kötetnek. Kényszerből családszociológusként is dolgozott.

A '80-as évek közepétől szamizdat publikációkat jelentetett meg "1956 eszméi és céljai" jegyében. 1988-tól politikai írásokat és visszaemlékezéseket publikált különböző napi- és hetilapokban. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja volt. Az 1989 utáni éveket – részben idős kora miatt – visszavonultan töltötte. 1990-ben Nagy Imre emléktáblájának avatásán ünnepi beszéddel emlékezett egykori párttársáról. 1996-ban kezdeményezte az ’56-os forradalomra emlékező kiállítás megszervezését a Rózsa Ferenc Gimnáziumban.

Emlékezete

Díjak, kitüntetések

Művei

Források

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök