Háromszéki (Hatzelhoffer) Pál (1929‒1990)

A BékésWiki wikiből

gépmester, műszaki vezető, vezérigazgató

Tartalomjegyzék

Élete

1929. július 25-én született Békéscsabán, iparoscsaládban, Hatzelhoffer Pál néven. A polgári iskolában ezzel a névvel kezdett, a kereskedelmi iskolában már Háromszéki néven szerepelt. A névváltoztatás okát és magyarázatát az 1945 utáni időszak svábellenességében kell keresni, az új név pedig erdélyi kötődésre utal. Az édesapja, Háromszéki (Hatzelhoffer) Pál Emil sváb származású, édesanyja, Uhrin Teréz, felvidéki magyar volt.

A család 1941-ben Marosvásárhelyre költözött. Pál testvére, Péter Erdélyben született 1942-ben. Háromszéki Pál Marosvásárhelyen egy évig gépipari szakközépiskolába járt, majd 1944 augusztusában – miután Románia átállt a szövetségesek oldalára – visszajöttek Békéscsabára. Itthon a kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait. Nem volt kiemelkedő tanuló, bukásra azonban sohasem állt. 1948-ban érettségizett. Édesapja autójavító műhelyt üzemeltetett a Bartók Béla út elején, a Magyar Nemzeti Bank mellett.

Még katonaideje alatt, 1952-ben nősült meg, egy gyermeke született, aki szintén a Péter nevet kapta. Felesége, Csulik Erzsébet szintén a nyomdában dolgozott egészen addig, míg rokkantsági nyugdíjba nem került. Amikor Háromszékit röviddel nyugdíjazása után agydaganattal megműtötték, felesége hosszú hetekig hűségesen ápolta.

Hosszú szenvedés után, életének 61. évében, 1990. június 27-én hunyt el. Nemcsak a csabai, de az egész magyar nyomdásztársadalom kísérte utolsó útjára 1990. július 24-én a Ligeti temetőben.

Munkássága

Háromszéki Pál az érettségi után rövid ideig a vasútnál és idénymunkásként pár hónapig a sarkadi cukorgyárban dolgozott, aztán az egykori Tevan Nyomdába került bérelszámolónak. Botyánszki Pál igazgató már akkor fantáziát látott benne és felkarolta. Ötletei voltak, ambiciózus volt, folyamatosan fejlesztette tudását, kereste az újat. Pro forma még gépmesterként is levizsgázott, és bár további életében egy órát nem dolgozott nyomógépen, megtanult nyomdát vezetni, embereket irányítani. Autodidakta volt, szakmai beszélgetésekből, szakirodalomból, nyomdalátogatásokból, bel- és külföldi utakból többet tanult, mintha főiskolát végzett volna. Ahogy növekedett a vállalat, igény támadt a termelési szervezésre, így lett Háromszéki diszpécser. Fiatalon, 1959-ben a nyomda műszaki vezetőjeként a fejlesztések élharcosa lett, és az is maradt egész életében. Botyánszki Pál igazgatóval való kapcsolata időközben megromlott. A nyugdíjba készülő igazgató ‒ puritánsága, politikai aggályai miatt ‒ elfordult vezetőtársától, és így nem Háromszéki lett az utód igazgató. A megyei nyomdavállalat élére került, és felvirágoztatta azt. 1980-ban egyesítették a Békés megyei nyomdákat, a nagyvállalat vezérigazgatójává őt nevezték ki. A Kner Nyomda az ország második legnagyobb műhelye volt közel 1500 dolgozóval, hat üzemben mutatott példát árban, minőségben, határidőben. Háromszéki Pál tevékenyen részt vett a Békés Megyei Népújság korszerű arculatának kialakításában, sokat segítette a szerkesztőség mindennapi munkáját. A nyomda és a szerkesztőség közötti egészséges munka- és emberi kapcsolatok megteremtésében jelentős szerepe volt. 40 évet töltött a nyomdaiparban. Országosan elsőként alkalmazott szakmai technológiákat vezetett be Békéscsabán. Munkakönyvében tisztes a vállalati névsor: Tevan Nyomda, Békés Megyei Nyomdaipari Vállalat, Békési Nyomda, Dürer Nyomda és végül a Kner Nyomda. Technokratának és a nyomtatott betű szerelmesének vallotta magát. Fiatalkorában félszegség, visszafogottság jellemezte, később viszont határozott célkitűzésű, menedzser típusú vezető lett. Sem magánéletében, sem a munkájában nem kerülték el a bajok, kudarcok. Ebben saját maga, valamint külső erők is közrejátszottak. 1985-ben a vállalati tanács harminc tagjából tizenketten ellene fordultak, és pályázatot írtak ki az igazgatói posztra. Ketten pályáztak, huszonhárman mellette, heten ellene szavaztak, így újabb öt évre őt választották vezérigazgatónak. Háromszéki Pál ezt bizalomvesztésként élte meg. Nem várta ki az öt évet, 60 éves korában, 1989 nyarán nyugdíjba ment, majd súlyos agyműtétje után egy év múlva meghalt.

Díjak, kitüntetések

Számos állami és szakmai kitüntetésben részesült, így többek között megkapta a Munkaérdemrend bronz fokozatát, a Tótfalusi Kis Miklós-díjat és az Eötvös Loránd-díjat.

Források

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök