Beregszászy (Beregszászi) Lajos (1817‒1891)

A BékésWiki wikiből

zongorakészítő, feltaláló

Tartalomjegyzék

Élete

Sírja a Kerepesi temetőben
Beregszászy zongora a Békési Jantyik Mátyás Múzeum emeleti nagytermében

Beregszászy Lajos Békésen született 1817. január 15-én, ahol édesapja, Beregszászy József, 33 évig volt tanító.

Mezőtúron járt gimnáziumba, az ötödik osztály befejezése után azonban családi kapcsolat révén a zongorakészítés mesterségének tanulását kezdte helyi hangszerkészítők műhelyeiben először Aradon, majd öt évig Temesváron és két évig Pesten.

1891. március 4-én halt meg Budapesten. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, sírfelirata így szól: „A zongorakészítés legjelentősebb hazai mestere.”

Munkássága

1839-ben európai vándorútra indult, melynek során Bécsben, Hamburgban, Londonban és Párizsban dolgozott és tanult. 1844-ben Bécsben nyitotta meg első műhelyét. A következő évben rendezett kiállításra két zongorát készített, amelyekkel kiállítási érmet nyert. 1846-ban visszatért Magyarországra, s Pesten megalapította saját zongoragyárát. Ugyanebben az évben két zongorájával második díjat nyert a Kossuth kezdeményezésére az iparegylet által rendezett fővárosi iparmű-kiállításon. 1847. szeptember 7-én a pesti hangszerkészítő céh bejegyezte tagjai sorába. Zongoráit később az 1854-es müncheni iparmű-kiállításon (ahol szintén nyert kitüntetést), valamint hat világkiállításon is bemutatta (1855 Párizs, 1862 London, 1867 Párizs, 1871 London, 1873 Bécs, 1878 Párizs).

Az 1850-es években már Magyarország legnagyobb zongoragyárának tulajdonosa volt, mely 35 éves működése alatt mintegy 1600 zongorát készített. Gyártmányai hamarosan elismertek és keresettek lettek Magyarországon és külföldön egyaránt. 1855-ben Párizsban világkiállítási érmet nyert, és akkortól megsokasodtak a megrendelések, és a tengerentúlon is felfigyeltek hangszereire. 1856-ban Liszt Ferenc is rendelt Beregszászy-zongorát, erről egy levelében a következőket írja: „Szinte őrültséget követtem el ‒ vásároltam vagy inkább megrendeltem egy zongorát csaknem 500 forintért Beregszászynál, aki első díjat nyert a legutóbbi párizsi kiállításon. Kicsit megszédültem, azt hiszem, Louis Napoléon portréjától, amely a készítő neve mellett található, s talán a fától is, amely jellegzetesen magyar, kőrisfa. Mindent összevéve, ezek a hangszerek kiválóaknak és nagyon jól megépítettnek tűnnek.”

Beregszászy Lajos 1862-ben a londoni világkiállításon is elismerésben részesült. Ebben az időben zongorái szinte minden magyarországi hangversenyteremben megtalálhatók voltak. A saját házában is kialakított egy zongoratermet, ahol hangversenysorozatokat tartottak neves művészek, kamarazenekarok részvételével. A második párizsi kiállításon bronzérmet nyert, mely eredményért 1868-ban megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, valamint elnyerte a magyar királyi udvari zongorakészítő címet. A Zeneművészek Segélyegyletének egyik alapítója volt, az 1870-es években Budapest legrangosabb zenei tanintézetében, a Nemzeti Zenedében az igazgatói választmány tagjai közé választották.

Beregszászy 1878-ban, 35 évi munkásság után jelentette be visszavonulását; abban az időszakban, amikor a nagy gyárak elárasztották termékeikkel a világpiacot, s a kisüzemek, bármily kiváló hangszerekkel is, már nem lehettek többé életképesek. Jó anyagi helyzetben, nagy hírnévnek és közmegbecsülésnek örvendve hagyta abba a zongoragyártást. Zongoragyárát tanítványai, Hevessi Balázs, Földváry Mátyás és Lédeczky Sándor vitték tovább, akik szintén elismert mesterek lettek.

Emlékezete

Főbb művei

Források

Kapcsolódó irodalom

Külső hivatkozások

Személyes eszközök
Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök